Filmklub – Két félidő a pokolban (Fábri Zoltán, 1962)

Február 24., hétfő, 19:00, Balassi Intézet

1944 áprilisa. Náci tisztek futballmeccset szerveznek egy munkásszázadban, amellyel Hitler születésnapját szeretnék megünnepelni. A foglyok között van Ónodi, a híres magyar futballista, akit arra köteleznek, hogy összeállítsa az internáltakból álló csapatot, amely kiáll a németek ellen. Ónodi elvállalja a feladatot és kiharcol kisebb kedvezményeket is: több ételt a csapattagoknak és egy labdát, amellyel edzhetnek. Az egyik edzés alkalmával szökést kísérelnek meg, de a szökevényeket hamar elfogják és halálra ítélik. Ennek ellenére, mielőtt a kivégzőosztag elé állnak döntő mérkőzést kell játszaniuk, amelyben kockára teszik életüket és lázadó szellemüket.

Fábri Zoltánt, az egyik legismertebb magyar rendezőt, igazi klasszicista filmes alkotót és perfekcionistát a „Két félidő a pokolban” forgatókönyvének megírására egy valódi mérkőzés ihlette, amelyre 1942-ben került sor német katonák és ukrán hadifoglyok között, és amely a történelembe „halálos mérkőzés” címmel került be. Fábri filmje ugyanakkor sok hollywoodi feldolgozást ihletett, amelyek közül minden bizonnyal John Houston „Menekülés a győzelembe” (1981) című filmje a legismertebb, amelyben a nácikat Sylvester Stallone, Michael Caine, Max von Sydow és Pelé győzi le, illetve Robert Aldrich „Hajrá fegyencváros” című sport komédiája (1974).

A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük.

A belépés ingyenes.