Kiállítás a Balassi Intézet galériájában

Mónika és Mazsi - Janez Marolt fotókiállítása

Az intézet jelenlegi kiállításán Janez Marolt szlovén fotóművész Lakatos Mónikáról és Rostás Mihály “Mazsiról”, a kortárs magyar roma népzenei élet kiválóságairól készített képeit tekintheti meg a közönség. A rendhagyó módon a Balassi Intézet kirakatában kiállításra került fotók május 18-tól megtekinthetőek a Balassi Intézet galériájában, hétfőtől péntekig 11 és 19 óra között. A kiállítás szeptember 11-ig látogatható, a zárást a tervek szerint a zenészek fellépésével ünnepeljük meg, addig is szíves figyelmükbe ajánljuk a páros videómegosztó oldalakon található felvételeit (kattintás)

Egy szót sem értettem abból, amit beszéltek. De úgy tűnt, hogy mindent megértettem, amit mondani akartak.

Mónikát és Mazsit a "Pinela nappalijában” ismertem meg. Megérintett az előadás és a zenészeknek a szó legszélesebb értelmében vett jelenvalósága. Ezért kértem fel őket egy portrésorozat készítésére. Másnap még mindig Ljubljanában voltak, és eljöttek a stúdiómba. Egyszer csak azt vettem észre, hogy két olyan "idegennel" vagyok együtt, akiknek nem értem a nyelvét. Viszont megértem a szenvedélyüket, s azt, hogy mennyire szeretik a zenét és egymást. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy mindezt megosztották velem. Az a bizonyos velük töltött délután arra emlékeztetett, hogy a kulcsfontosságú üzenetek szavak nélkül továbbíthatók. Úgy hiszem, hogy ez a tulajdonság velünk született.”

Janez Marolt