HOODWORKSÁprilis 10., kedd, 10:15, Balassi Intézet
Táncműhely az IMPORT-EXPORT program keretén belül.

Az ismert koreográfus, Hód Adrienn által vezetett műhely témája az általa vezetett Hodworks tánccsoport ismert műveinek témáival cseng egybe. Intenzív bemelegítés után a résztvevők a koreográfusi munka számos rétegét vizsgálják meg szóló, duett és kisebb tánccsoportok formájában. Adrienntől – a koreográfia mesterfogásainak részeként - különféle légzési és hangtréning technikákat, valamint hanghasználatot tanulnak. Megtanulnak alkotni a tánccal a test megtapasztalása és saját megérzéseik, valamint a testükkel, környezetükkel, a zenével és a ritmussal való viszony felfedezése segítségével.

 

A műhelyt a magyar Hód Adrienn koreográfus vezeti, akit négyszer jelöltek Rudolf Laban-díjra, és aki arról ismert, hogy radikális módon kezeli a testet, a teret és használja a kísérleti zenét, amelyek egyvelegébe a közönséget is bekapcsolja. 1997-ban diplomázott a Budapesti Tánciskolán, de a formális oktatáson átlép a mozgásstílusok széles spektrumának és a színházi szemlélet alkalmazásával, amely lehetővé teszi, hogy a táncosokra, mozgásuk dekonstrukciójára és rekonstrukciójára összpontosítson. Saját koreográfiák alkotása mellett kortárs tánctechnikákat, improvizációt és kompozíciót tanít, 2005 óta előadója a Budapesti Kortárstánc Főiskolán, táncművészként Ladjánszki Márta műveiben lép fel.

Koreográfusként folyvást keresi a test mozgásának újabb és újabb dimenzióit és végtelen változatosságát, valamint azt a közvetlen hatást, amelyet a közönségben kivált. Hód megfordítja, és folyvást újraértelmezi a próbák alatt észlelteket. Művei megkísérlik a táncosokból „kihúzni” azt, ami bennük valójában történik, és ezeket becsatornázni a közönség felé, gyakran játékosan és önreflektív humorral. Műveit szívesen viszi színpadra olyan helyeken is, ahol nincs díszlet. „Végletes minimalizmus” ahogy ő maga mondja. „A test és a hang minden teret be tud tölteni. Vonz engem a színtiszta semmi. Az üresség megihlet, ösztönzőleg hat rám.”


Producer: Goran Pakozdi, Karmen Keržar

Produkció: Zavod EN-KNAP

A Balassi Intézet támogatásával.