Iratkozzon fel hírlevelünkre

Szombati gyerek filmklub

 

Az eddigi szombatonkénti magyar mesefilmklub és kézműves foglalkozások szeptembertől a Szombati Filmklub nevet viselik. Az program ezúttal főleg azoknak a gyerekeknek szól, akik már találkoztak animációs filmekkel, és készen állnak kihívásokra különböző feladatok formájában. Megismerkednek majd az animációs alkotásokban felbukkanó művészeti ágakkal és kézműves technikákkal, és megtanulják a művészet általi absztrakt önkifejezést, csoportos és önálló munka során.

A Szombati Filmklub a 2019-2020-as tanév mindkét félévében megrendezésre kerül. A szemeszterek során öt-öt találkozó, kreatív szombat lesz, a Slon Filmoktatási Egyesület vezetésével.

A Szombati Filmklub keretén belül a gyerekek feladatokon keresztül a mozgást, a fényt, a helyszínt, a ritmust és a történetek ívét vizsgálják meg közelebbről. A játékok, animációs források, rövid előadások és a magyar kultúra megismerése közben megtanulják majd, hogyan kapcsolják össze a különböző programelemeket úgy, hogy azok teljes egészet alkossanak. A második félév végére elkészül a gyerekek saját animációs filmje, és gondoskodunk még egy olyan eseményről is, melynek keretében a gyerekek betekintést nyerhetnek a mozi világába.

A szülőket szeretettel várjuk egy csésze kávéra a Balassi Intézet könyvtárárba, a foglalkozások ideje alatt.

Korosztály: 9-12 évesek

Létszám: 7-10 fő

A félév során nem lehet csatlakozni, az első órán kísérleti jelleggel is részt lehet még venni.

A csoport dinamikájának megőrzése érdekében és a foglalkozások folytonossága miatt a gyerekeknek mind a két félévben javasoljuk a programon való részvételt.

A filmklub tervezett időpontjai: félév: 2019. 09.14. | 2019.10.12 | 2019.11.16. |2019.12.07. |2020.01.11 félév: 2020.02.08. | 2020. 03.07. | 2020.04.11. | 2020.05.09 | 2020.06.13.

A kreatív szombatok 10 és 13 óra között kerülnek megrendezésre a Balassi Intézetben, Ljubljanában, a Barvarska steza 8. szám alatt. Az esetleges változásról a szülőket emailen keresztül, 2 héttel a rendezvény előtt értesítjük.

A jelentkezés a 2019/2020-as tanév első félévére az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehetséges, amíg a 10 szabad hely és a 3 várólistás hely be nem telik.

Jelentkezni itt lehet (kattintás)

Jelentősebb magyarországi kulturális fesztiválok